Új divat hódít: utazzunk glampingelve!

2017. november 07.   0 hozzászólás

Ez az elsőre furcsa kifejezés nem jelent mást, mint mezítlábas luxust a környezetbarát bűbáj-táborban Afrikában, a csodák földjén.


Egy pohár borral a kezemben ülök Tanzánia és Kenya határán naplementekor a glamping, vagyis a „bűbáj-tábor sátrának” szúnyogháló fedte bejáratánál a barátaimmal együtt.

Nagyon elcsépelt tájleírásnak tűnik, de ott és akkor átélni egyáltalában nem az volt. Valamint, aki valaha ilyet megtapasztalt, akkor tudja, hogy a giccs, csak a festményeken, fotókon létezik, a valóság az maga a ragyogás, az önmaga a természet varázslata.

 

 

Talán sokan most, ebben az apró gondolatfuttatásban találkoznak először ezzel a szóval, hogy glamping. Új jelenség, új stílus és szállás ahol kifinomult ízléssel a természet, a napsütés, és a csillagos ég a legfőbb élményfokozói a pihenésnek. Pedig elárulhatom, hogy amit az előző pár sorban megfogalmaztam, az a pontos kifejezése ennek a szónak.

Kicsit mindig lelkiismeret furdalásom van, ha a sok-sok idegen szavak tömegével igyekszünk egy témakört megfogalmazni, és a kevésbé szakavatott olvasó töri a fejét azon, hogy vajon mit jelenthet.

Ha beszélgetés közben kerül szóba, aki nem ismeri, nem meri felfedni tájékozatlanságát, aki pedig „glampingelt” már, nos, valljuk be, ő sem mindig van tisztában a tényekkel, csak a tárgyilagosságával, vagyis az élményekkel.

 

 

A glamping szó a „glamorous camping” (ragyogó, varázslatos, elbűvölő, bűbájos tábor), “glam - camping” (bűbáj-tábor), “lux - camping”, “luxury camping”, tehát luxus kemping – milyen szép magyar fogalmak! – átalakulásából született.*

Tisztába tettük a nyelvtant, folyathatjuk az élményekkel. Amelyek részemről szintén több kategóriába sorolhatóak.

Az első a legnagyobb élményt nyújtó a luxus kategóriás „Afrika sátras”, vagy „trópusi, ill. dzsungel glamping”, amit választhatunk. Bennük a luxus és a kempingezés élménye egyszerre van jelen.

A luxus sátor kényelmesen tágas. Egyenes fallal és fa padlóval rendelkezik. A sátor viszonylag nagy téren belül található, ahol a magánszféra legnagyobb nyugalmát biztosítja.

A sátorban minden fáradtságot regeneráló ágyak, felszerelt konyha, ill. a sátor előtt luxus, pihenő garnitúra várja az vendégeket. Az „Afrika sátrak” különlegessége még a saját fürdőszoba.

Most egy másik kontinensre invitálunk benneteket, ahol az állatvilág legalább olyan csodálatosan gazdag, mint Afrikában. Nézzétek! Világszép.hu YouTube Iratkozz fel!🛎

 

Ötcsillagos szolgáltatás a megszámlálhatatlan égi csillagok ölelésében. Van, aki többre vágyik?

Amikor a Masai Mara és a Srengeti útvonalában egy ilyen glampingből figyelheti a Nagy Vadvándorlást gnúk, zebrák és ragadozók testi közelségével!

Azért merem mindezt leírni, mert átéltem, és akkor is ott lettem volna, ha nem glampingelek a társaimmal együtt, hanem az terepjáró védelmében húzzuk meg magunkat. De a természet törvényeihez igazodva, és a fenntarthatóság minden szempontját figyelembe véve, nem volt lelkiismeret furdalásunk, mert a glamping más, mint egy beton hotel.

A glapming csodálatos, a természetben való tartózkodás élményeinek alapját jelenti a számomra.

 

 

A természetben pihenhetünk, ahonnét minden felszedhető, majd újra felhasználható, és nem károsítottuk vele a környezetünket. A házias sátrak bárhol felállíthatóak a táj átrendezése nélkül, így a szállodákkal szemben a természetvédelem szemszögéből szereznek hódolókat.

Márpedig nem kis dolog ezt felvállalni, akkor, amikor az ember napról napra egyre többet épít be, és fed le az Anyaföld felszínéből.

A toalett is mintaértékű a bio-, vagy komposzt megoldással.  A zuhanyozás, tisztálkodás pedig a begyűjtött esővíz felhasználásával úgy zajlik, mint ősidők óta, ahol a víz minden cseppje kincs. A

vizet a nap hője melegíti fel, úgy mint ahogy az alap áramellátás is napenergiával nyerik.

 

 

Megpróbáltatások nélkül nincsen kaland. Ez pedig a glapming része úgy, mint a rá épülő divattervezés. Amellett, hogy a szálláshely minden porcikájában minőségi legyen, nem lehet ódivatú eszközökkel felszerelni. 

A glamping szolgáltatási napról-napra tovább bűvölnek bennünket, mert a természet mellett minden a kényelemről szól. Azt is érzékeljük, hogy a kempingtől evolúciós úton jutottunk el a glampingig.

 

 

Nem felfújható gumimatrac, hanem első osztályú ágy biztosítja a nyugodt alvást. Amennyiben az este során a felhajtott oldalfalakon közelről megcsodáltuk a vadon állatait, hanyatt fekve pedig az Egyenlítő vonalának csillagképeit a tetőablakon keresztül – természetesen mindegyiket a szúnyoghálók védelmében.

Amelyek persze védelmet nem biztosítanak a vadon ragadozóival szemben. Igaz, ők nem is merészkednek a bennünket őrzők közelébe, még ha szagot fognak, akkor sem.

 

 

A luxus sátrak mellett már világszerte hódítanak a glamping – mobilházak is. Őket vagy önálló szálláshelyként élvezhetjük, vagy kempingek társult szolgáltatásaiként.

Így Toszkánától a Francia Rivierán át egyre több szolgáltatás áll a rendelkezésünkre.

Igaz a gondolat, hogy a glamping az örömteli luxus, a környezetbarát kényelem, utazzunk egyénileg, barátokkal, vagy gyermekeinkkel együtt.

 

*Galmour = bűbáj, ragyogás, varázslat

 Glamorous = pompás, elbűvölő, elbájoló

 (angolul, de francia jövevényszóból történt értelmezéssel)

 Camping = tábor, táborozás 

Szerző: Monos János



Kapcsolódó blog bejegyzések:


Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Világszép

Csodás tájak, helyszínek, úti tippek, meghökkentő szokások, gasztronómiai különlegességek. Elfeledett események, történelmi furcsaságok, hírességek eltitkolt históriája. Kitekintő a világra saját tapasztalat alapján. Hibák, amiket neked már nem kell elkövetned!

Világszép - Youtube

Planet Travel
 

Női Friss