Tokaj a legendák földje

2018. november 16.   0 hozzászólás

Sokan szeretnék tudni a választ arra, hogy miért éppen ez az a föld, ahol ilyen remekbe szabott borok születhetnek és miért jár az egész világ a csodájára a tokaji boroknak. Tekintsünk most kicsit vissza a régmúltba, még azokba az időkbe, amikor minden elkezdődött és végre fény derülhet a tokaji bor egyediségének rejtélyére is.


A Zempléni-hegység és így a Tokaji-hegyvidék vonulata is a belső kárpáti vulkáni koszorú részeként, Európa leghosszabb vulkanikus övezete, melyet 15 millió évvel ezelőtt a mélyről feltörő gigászi erők formáltak. 

A korábban lezajló, a Föld kéreglemezének mozgásából adódó, és az évmilliók alatt végbemenő drámai események ezt a csodás vidéket hagyták számunkra, mely mára Magyarország kincsekkel teli borvidékévé vált.

 

 

Nem is csoda, hogy legendák övezik e vidéket, hiszen mindent átértékelhetünk egy-egy Tokaji borvidéken termett isteni nedű elfogyasztása után. 

Az egyik ilyen kedves monda szerint az egykor tüzet okádó hegyen tündérek éltek. Történt egyszer, hogy az egyik tündérfiú beleesett a füstölgő kráterbe, és párja mindhiába kereste. Az elkeseredett tündérlány éktelen zokogásba tört ki és könnyeivel áztatta a hegyoldalt. A tündér bánata a tokajiak szerencséjévé formálódott, hiszen a könnycseppek életet adtak a szőlővenyigéknek, ezért olyan édes és napsárga ma a tokaji bor.

 

Igazi kuriózum ez grafikus pillanatkép, mely a 16. század második felének Tokaját mutatja számunkra

 

Nagy múltra tekint vissza a szőlőtermesztés és a borkészítés ezen a tájon, hiszen már az i.sz. 300-ban, a római időszakban is komoly szőlőművelés és borászati tevékenység zajlott itt. A Tokaji borvidék 2002-ben megkapta  a világörökségi elismerést is, Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtájnéven vonult be a történelembe az aszú borok hazája. 

 

 

De mi a titka a tokaji boroknak?

 

Az a legérdekesebb, hogy nincs semmi talány a magas minőség és különleges íz mögött. Sok-sok tényező együttes hatása okozza azt, hogy az 5500 hektárnyi területével kicsinynek számító borvidék, kivívta magának a világ odaadó figyelmét. 

Kellett ehhez a ásványokban gazdag, vulkanikus tevékenységből származó termékeny talaj, a különleges mikroklíma, az őshonos szőlőfajták, az érlelésre alapozott egyedi borkészítési eljárás és természetesen az aszúsodást előidéző penészgomba - a Botrytis cinerea- vagyis a botritisz is.

 

A csodás aszúszemek

 

Ennek örökén és ezt a történelmi hagyományt ápolva jött létre az AM-Tokaj  magyar családi pincészet, mely ultra-prémium és magas minőségű boraival hűen öregbíti a tokaji bor hírnevét, és a kulturált borfogyasztás hagyományát.

Az AM-Tokaj borai a nevében is impozáns, ősi királyi Teleki dűlőből származnak, melynek fekvése sem mindennapi, hiszen az ideális, napsütésben bővelkedő déli lankákon terül el.

Kézműves borászatként a csodásan ívelt és az isteni borokat tartalmazó palackok csak korlátozott számban elérhetőek, és éppen ez az, ami a magas minőséget megcélzó fogyasztók és a Michelin-csillagos éttermek figyelmét is felkeltette.

Örömmel tölt el bennünket, hogy a TOKAJI BOR századokon átívelő hírnevét, tovább öregbíthetjük az AM-Tokaj Pincészet elegáns száraz boraival és feledhetetlen aszúival.

 

 



Kapcsolódó blog bejegyzések:


Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Világszép

Csodás tájak, helyszínek, úti tippek, meghökkentő szokások, gasztronómiai különlegességek. Elfeledett események, történelmi furcsaságok, hírességek eltitkolt históriája. Kitekintő a világra saját tapasztalat alapján. Hibák, amiket neked már nem kell elkövetned!

Világszép - Youtube

Planet Travel
 

Női Friss