Rejtélyes labirintus a föld alatt

2018. február 16.   0 hozzászólás

Londonban a közkedvelt turista célpontokon túl létezik egy titokzatos és a múltba visszavezető különleges látnivaló is. Ez a szó szerint eldugott múzeum nem más, mint a Churchill War Room, a kormányzati negyed és London szívében.


Kis csapatunk tagjai kétkedve néztek rám, nem voltak ugyanis biztosak benne, hogy nekünk ezt feltétlen látnunk kell majd. Mondanom sem kell, később ők voltak azok, akiket alig lehetett kirángatni a föld alatti katakombarendszerből.

Könnyen megtalálható célpontunk a St Jame’s Park mellett, a King Charles Street szomszédságában minimális sorban állás mellett gond nélkül meghódítható.

A II. világháború kirobbanása előtt, egy előrelátó döntés következtében 1938-ban létrehozták ezt az óriási bunkert, azért, hogy innen biztonságból irányítható legyen Nagy-Britannia egy esetleges háború esetén is.

Egy óriási pincerendszert kell elképzelnünk a kormányzati negyed egy épülete alatt, ahol 400 ember dolgozott teljes titoktartás mellett. A pihenőnapok csak a három napos föld alatti kemény és megterhelő munka után következhettek a kiválasztottak számára. A megszokott kényelmet is mellőzniük kellett az alkalmazottaknak, hiszen pl. toalett sem volt.

 

 

A diszkréció elsődleges volt, hiszen a háború kimenetele múlhatott rajta. Még a dolgozók családtagjai sem tudhatták, hogy a lányaik, férjeik, feleségeik hol dolgoznak. A németek számára pedig a háború végéig sem derült ki, hogy az angolok honnan irányítják a hadműveleteket!

A kiállítás során az egykori katonatisztek, gépírólányok mesélik el – igen szemléletesen – élményeiket az ott töltött évekről. A Churchill relikviákon túl láthatjuk a híres-neves Enigmát, a németek kódoló gépét, amiből egyet sikerült zsákmányolni a szigetlakóknak és aminek feltörésével az angolok hozzájárultak a háború menetétnek megváltoztatásához. Az Enigma feltörése és a kód megfejtése Alan Turing nevéhez fűződik, erről szól a Kódjátszma című film.

A tikos objektum egészen 1945-ig működött. Mikor a háború véget ért és az öröm pillanatai a hétköznapi rutinra váltottak, egész egyszerűen bezárták a kormányzati bunkert.

 

Világszép.hu YouTube csatornája: Feliratkozás

 

Így az, aki az 1980-as években elsőként újra kinyitotta az ajtaját, az az 1945-ös állapotokat találta konzerválva a helyszínen. Ma is élethűen bemutatva láthatóak a lakószobák, konyha, dolgozószobák,  tárgyalók, Churchill hálószobája…

Margaret Thatcher kezdeményezésére múzeummá alakították az egykori kormányzati rejtekhelyet. A nagyközönség előtt pedig 1984 áprilisában meg is nyitották a Churchill War Room-ot. A múzeum kb. 1,5 - 2 óra alatt megtekinthető és nagyon nagy élményt nyújt a történelem iránt érdeklődőknek.

A következő látnivalók vannak a közelben:

Downing Street, Parliament - Palace of Westminster, Westminster Abbey, Sea Life London Aquarium, Buckingham Palace.

Így érdemes őket egy vagy két napba besűrítve megnézni, bár azzal számolnunk kell, hogy a Buckingham Palota csak akkor látogatható, ha II. Erzsébet nyáron a skóciai rezidenciájára, a Balmoral kastélyba távozik (július 25- szeptember 27). De egy őrségváltás és a palota külső látványa is elég érdekességet tartogat számunkra, ha mégsem a fenti hónapokban érkezünk.

A bejárat:

 

Churchill ruhái és a legendás kalap:

 

Churchill feleségének hálószobája:

 

A konyha ilyen sok emberre:

 

Az Enigma:

 

Clementine Hozier - Churchill feleségének - hálószobája:



Kapcsolódó blog bejegyzések:


Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Világszép

Csodás tájak, helyszínek, úti tippek, meghökkentő szokások, gasztronómiai különlegességek. Elfeledett események, történelmi furcsaságok, hírességek eltitkolt históriája. Kitekintő a világra saját tapasztalat alapján. Hibák, amiket neked már nem kell elkövetned!

Világszép - Youtube

Planet Travel
 

Női Friss