Egy isteni és régi süti: a Hadi dobos

2018. április 03.   0 hozzászólás

Ez a süti a személyes kedvencem, és nemcsak én, de azok is imádni fogják, akik szeretik ugyan a desszerteket, de az édes íztől óvakodnak.  A Hadi dobosnak, amit Hatlapos sütinek is hívnak, semmi köze a Dobos-tortához, bár legalább olyan finom!


Hozzávalók

A tésztához:

50 dkg liszt, 10 dkg zsír, 2 dkg szalakáli tejben felfuttatva, 4 evőkanál cukor

Összekeverjük langyos tejjel, hogy könnyű tésztát kapjunk, és 5 részre osztjuk, majd kinyújtjuk, egyesével kisütjük a lapokat.

A lapok eléggé vékonyak lesznek, nehéz velük bánni, de sebaj, belenyomkodjuk a tepsibe.

A tetejét villával megszurkáljuk, hogy ne púposodjon fel sütés közben.

 

 

A töltelékhez:

2 l tej, 60 dkg cukor, 10 dkg kakaó, 8 púpozott evőkanál liszt

A lisztet, cukrot, kakaót először kevés tejjel simára keverjük, aztán folyamatosan a többit is hozzákeverjük.

Állandó keveréssel a masszát sűrűre főzzük. Ha gazdagon akarjuk, egy ráma margarint kavarunk bele, mikor már félig kihűlt.  

A krémet langyosan a lapok közzé tesszük, rétegezve.

A Világszép.hu YouTube csatornán érdekes videókkal várunk! ITT

 

A mázhoz:

1 teavaj, 3 evőkanál kakaópor, 2 evőkanál porcukor

Ezt a masszát egy edényben, meleg vízre állítjuk, és addig kevergetjük, míg el nem olvad. A víz ne legyen túl meleg, mert a vaj kicsapódhat, legyünk óvatosak.

 

 

Végezetül a kapott masszát kenjük az összerakott tészta tetejére.

Jó étvágyat!

Kreatív munkatárs: Sulyok Józsefné Kiss Angyalka 🌷




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Világszép

Csodás tájak, helyszínek, úti tippek, meghökkentő szokások, gasztronómiai különlegességek. Elfeledett események, történelmi furcsaságok, hírességek eltitkolt históriája. Kitekintő a világra saját tapasztalat alapján. Hibák, amiket neked már nem kell elkövetned!

Világszép - Youtube

Planet Travel
 

Női Friss