Egy festménybe ragadva találták meg Rembrandt ujjlenyomatát

2018. november 30.   0 hozzászólás

December elején tartja a híres Sotheby’s aukciós ház azt az árverését, amin régi festők képeit lehet majd megvásárolni. Többek között árverezésre kerül az a Rembrandt festmény is, ami az 1650-es években készült, és a festményen állítólag maga a festő ujjlenyomata is látható. 


Amikor az aukciós ház megkapta a festményt alávetették a szokásos vizsgálatoknak. Itt derült ki, hogy a festményen látható a művész ujjlenyomata, igaz a fedőrétegek és a lakk alatt, de ott van.

Ráadásul az a különlegesség ebben, hogy eddig még nem találtak Rembrandtról hasonló ujjlenyomatot, az aukción ez csak emeli majd a festmény értékét. 

 

 

festmény 1650-ben készült, Rembrandt a különleges „ten eersten opmaken” azaz gyors, lendület nélküli technikával festette meg annak a férfinak a portréját, aki kísértetiesen hasonlít Jézusra.  

A kép sarkában lévő ujjlenyomat is arra a sietségre utal, amivel a képet elkészítették. Az előzetes becslések alapján a festmény nagyjából 2-3 milliárd forintnak megfelelő összegért kel majd el. 

 



Kapcsolódó blog bejegyzések:


Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Világszép

Csodás tájak, helyszínek, úti tippek, meghökkentő szokások, gasztronómiai furcsaságok. Elfeledett események, történelmi furcsaságok, hírességek eltitkolt históriája. Kitekintő a világra saját tapasztalat alapján. Hibák, amiket neked már nem kell elkövetned!

Világszép - Youtube



Planet Travel
 

Gmedia   Női Friss   Jooble