8+1 ok, amiért fedezd fel Zambiát

2018. december 13.   0 hozzászólás

Bwandzsi! - hangzik a köszönés Zambiában, bár a hivatalos nyelv az angol, ami azért is célszerű, mert az országban 85 különböző nyelvet beszélnek.


Ebben az népességéhez mérten óriási országban, csak 12 millió ember él, viszont területe óriási: 752.613 km2.

 

 

Lusakában a fővárosban majdnem 2 millió ember él és érdekessége, hogy  az utóbbi években ugrásszerű fejlődésnek indult.

 

 

Viszonylag fiatal állam, hiszen csak 1964 óta vált önállóvá. Épp zajlott az olimpia, mikor az ország kikiáltotta függetlenségét. Zambia az egyetlen ország a ötkarikás játékok történetében, amely más néven kezdte és más néven fejezte be a versengést,  Észak-Rhodesiából Zambia lett egy szempillantás alatt.

 

 

Az Afrika deli részén fekvő Zambia a Zambézi folyóról kapta a nevét, mely a kontinens negyedik legnagyobb folyója és maga a forrás is az országban található.

 

 

Az ide látogatók elsősorban a páratlan vadvilág megcsodálására vagy kevésbé romantikus módon annak ritkítása miatt érkeznek. A vadászok paradicsoma is tehát Zambia, hiszen sok elefánt, zsiráf, pávián leopárd, krokodil, antilop, oroszlán, gepárd, viziló és 750 féle madárfaj található itt.

A szafarik szerelmeseinek a vadőrök, helyi vezetők minden tanácsát meg kell fogadni, mert ellenkező esetben könnyen vacsora lehet belőlük.

 

 

Itt található a Mosi-o-Tunya, a Mennydörgő füst, közismertebb nevén a Viktória-vízesés, mely Zimbabwe és Zambia határán terül el a maga 1708 méter széles zuhatagával, ezzel megszerezve a világelső címet.

 

 

Keresd a rezet! Zambia igen gazdag rézlelőhelyekben, mely nagy része még a föld mélyén van. A Kitwe körüli területeken Rézövezetnek is hívják.

 

 

A zambiaiak imádják a rejtvényeket és a közmondásokat, amivel az odalátogatókat is előszeretettel szórakoztatják.

 

 

Néhány mondásuk, melyek igen gyakorlatiasak:

-      Ha csúnya vagy tanulj meg táncolni!

-      Ne a vendég arcát nézd, hanem a hasát.

-      Öreg vadorzóból jó vadőr válik!

-      A fogatlan asszony az oroszlánoké.

-      Aki két kenuban evez, az elsüllyed.

 

A Világszép.hu YouTube csatornája a további videókért:  ITT

 

Javasolt vagy kötelező oltások a Zambiába utazóknak:

Poliomyelitis PJárványos gyermekbénulás

Hastífusz elleni védőoltás

Hepatitis A fertőzés elleni védőoltás

Hepatitis B elleni védőoltás

Torokgyík-szamárköhögés-tetanusz (Di-Per-Te) elleni védőoltás

Veszettség: bizonyos rizikófaktorok megléte esetén

Kolera elleni védőoltás

Sárgaláz elleni védőoltás

Malaria gyógyszer 1500 m alatt

​Az aktuális információkért az Oltóközpontokat érdemes felkeresni.

 



Kapcsolódó blog bejegyzések:


Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Világszép

Csodás tájak, helyszínek, úti tippek, meghökkentő szokások, gasztronómiai különlegességek. Elfeledett események, történelmi furcsaságok, hírességek eltitkolt históriája. Kitekintő a világra saját tapasztalat alapján. Hibák, amiket neked már nem kell elkövetned!

Világszép - Youtube

Planet Travel
 

Női Friss