Így kerüld a bajt a Serengetiben!
Ide érkezve sok mindent elképzel az utazó, de a valóság mindent felülír. Nos, aki ebben a rengetegben csak két napot tud tölteni az biztos, hogy hiányérzettel távozik, ugyanis ennél a Serengeti sokkal több kalandot és látnivalót rejteget!
Szerző: Monos János
Nekünk más adatott meg: önfeledten fürdőző zebrák és elefántok, kafferbivalyokat fogyasztó oroszlánfalkák, gazellát és nyulat ejtő gepárdok, sakálpapa oktatásba illő kiképzése fiai számára, kafferbivalyok élve-halva, gazellák békében és üldözöttként, varacskos disznók, akik a hiénát is megugrasztják, vízilovak tucatjai a dagonyában, és a zebrát a fára felcipelő leopárd.
A szúnyog és légymentes, dombtetőn lévő szállásunkról nyugat felé indultunk. A kisebb folyók vízében hűsölő vízilovak és krokodilok alig láthatóak számunkra. Vissza is fordulunk, amikor érkezik a hír, hogy egy oroszlánfalka kaffert ejtett.
Amire odaérünk, a termetes hím már lakmározik. Nagyokat hasít a tetem hátsójából, miközben a nőstények és a kicsik illő módon kivárják a sorukat. A falkavezér hamar jóllakott, és átengedte a bivalyt a soron következőknek. Láthatóan mindenki ismeri a rangbéli hovatartozását, mert vannak nagyon fiatal egyedek, amelyek ki sem mozdulnak a fák hűvöséből.
Mi azért tovább állunk, hogy újabb élményeket keressünk. Meg is kapjuk jutalmunkat. Önfeledten fürdőző, de néha talán tőlünk, vagy az ösztönükben rejlő jelzőrendszertől megriadó zebrákat fényképezünk egy kis patak kanyarulatában.
A közelben kafferok legelnek. Az egyik hátán pásztorgém, a másikén nyűvágó végzi tisztogató munkáját: nagy az összhang és a harmónia – nem először találkoztak.
A forró delet mi is fedél alatt töltjük. Délután egy nagyobb, nyílt szavanna vidékre térünk rá. Alig pár száz méter megtételét követően egy sakálcsalád mindennapjaiba tévedünk be. Aztán kiderül, hogy ügyességi próbatétel zajlik teadélután helyett a sakál családnál. A sakálpapa fogott egy rágcsálót, amit ügyesen elrejtett, mert közben a kis tanoncoknak már a fájt foguk rá. De ki lesz a legügyesebb aki megtalálja és meg tudja-e tartani?
Az egyik, valóban ravasznak látszó fiatal hím megtalálta. Erre elkezdődött az üldözés. Persze, hogy a többieknek már könnyebb lenne tőle elvenni, ha megfognák! De nem így történt, mert közben a fiatal hím is cselesen elrejtette egy kis üregben, amit a többiek hiába kerestek.
Nagy volt a szaladgálás, érdeklődés, de siker nem koronázta az erőfeszítést. Míg végül is egy üres pillanatban a jogos birtokos felkapta, és a távolba szaladt a nagy zsákmánnyal. Aminek tanúi lehettünk, azt egy mondatba lehet sűríteni: szelekció, vagyis kiválasztódás. Csak a legrátermettebb marad fönn, és fog majd utódokat nemzeni!
A szabadban tervezett ebédünk elfogyasztása előtt még felkanyarodtunk egy kis dombvonulat felé. Közben arra lettünk figyelmesek, hogy tőlünk jobbra egy fáról zsiráf lábak lógnak lefelé. Fölöttük pedig kényelmesen nyújtózkodó leopárd figyelt. Úgy döntött, hogy ha már felzavartuk, akkor körbe is tekint. Könnyed ugrással lent termett a fűben, ahonnét viszont nem óhajtott elmozdulni. Annyira nem voltunk közel, hogy rálássunk az előtte lévő kis térségre, de lehetséges, hogy ott is egy elejtett préda teteme feküdt, amit majd idővel fel akar tornászni a fára.
A leopárdunk után alig haladtunk pár percet, amikor egy kis akácia előtt mozdulatlanságba merevedett gepárdot pillantottunk meg. A fa mögött pedig egy minden idegrezdülésével figyelő Thomson gazella állt. A percek teltek, és a gepárd is percenként lépett előre egyet. Aztán amikor már eléggé közelinek érezte a pillanatot, kiugrasztotta a gazellát a fa árnyékából. Az üldözés nem tartott sokáig.
A közel négyszáz métert számos cikk-cakkal együtt tíz másodperc közeli idővel teljesítették. Az üldözéshez hozzá kell tenni, hogy a gepárd nem egyedül vadászott. Amikor ő az indulási helyének megfelelő irányba visszaterelte a gazellát, akkor ugrott fel, és vágta el az útját egy nagyobb fa tövében megbújó társa.
Mis már csak a porfelleget láttuk, amikor a gazellát elejtették. Közben a majd nevető harmadikra lettünk figyelmesek! Egy hiéna baktatott jellegzetes testtartásával a gepárdok felé. El is kergette őket. Hiába voltak ketten, tudott, hogy a gepárd, féltve önmagát bárminemű sérüléstől – ami az életébe kerülhet, mert elveszíti legfőbb fegyverét, a gyorsaságát – átengedte a zsákmányt, a mindenkit kinevető hiénának.
Amit megtapasztaltunk, az tömören a vadon szava, és a vadon törvénye volt.
Láttunk még számos, egy-két hímből és számos nőstényből álló oroszlánfalkát. Közülük egy távoli párt éppen a párzási aktus pillanatában kaptunk el. Az oroszlánoknál nincsen külön párzási időszak. Az első hím, aki találkozik a tüzelő nősténnyel, végig mellette marad. A párzás csak pár percig tart, de egy napon belül akár negyven, ötven alkalommal ismétlődhet! Mindaddig tart, amíg a nőstény be nem fejezi a tüzelést, ami általában ötnapos periódus.
A megtermékenyülés ennek ellenére sem biztos. A teljes párzás befejeztével a hím jobb, ha nagyon gyorsan elvonul, ugyanis a nőstény, gondolkodás nélkül rátámad. Az oroszlánok mellett csak az orrszarvú képes még ilyen „férfierővel” bírni!
Egy zsombékos, vizes terület mellett, az oroszlánkölyköt szoptató nőstényt, és társait figyelhettük meg. A kör közepére tévedtünk, mert ahogy körbe tekintettünk, minden oldalról figyelő szempárok meredtek ránk.
Az élményeket követően, már nem számítottunk nagyobb eseményekre, amikor már szinte a szállásra menet, egy lakmározó oroszlánfalkát láttunk meg, élükön a kaffert fogyasztó termetes hímmel.
A közeli ivóhelyen viszont két gepárd osztozkodott. Aztán mindketten elindultak az autóink mellett a lenyugvó nap irányába. Mi csak a kecses, nemes mozgásukat figyeltük, amikor a hozzánk közelebb lévő egy nyulat ugrasztott fel. Az események villámgyorsan pörögtek.
A pár lépéssel hátrébb lévő gepárd is azonnal felgyorsult. A nyúl menekülni igyekezett a csapdából, de hiába volt minden erőfeszítése. Két, ilyen gyorsuló-bajnok előle nem menekülhetett. A gepárd 3-4 másodperc alatt gyorsul fel 90-100 km/ órás sebességre. A gepárdok ezt követően egymással szemben, fekvő állapotban, a nyúl két végétől kezdtek lakmározni. Ahogy az orruk majdhogynem összeért, kisebb morgásba fordult az uzsonna, de a tőlünk jobb kézre eső engedett.
Miért történt mindez ilyen barátságosan? Elárulom: testvérek voltak. Amint majd külön válnak, és önállóan a saját családjukat kell eltartaniuk, akkor már az erősebbé lesz nemcsak az utolsó falat, hanem a teljes préda.
Hozzászólások
