Az egerekkel utazó nép titka
A vikingek, normannok, varégek hitték, hogy lelkük a hajóikban lakozik. Vele, benne, alatta éltek és háltak, vagy lett temetőjük a viharos hullámok mélyén. A tenger ellenállhatatlanul csábította őket.
Hajóik nemcsak közlekedési eszközök voltak, hanem legfőbb büszkeségük, legféltettebb kincsük, életük alkotása. A sárkányhajó, vagy drakkar, drage volt a flotta legnagyobb, legtekintélyesebb hajója, akár a király vezérhajójaként is ismert.
A leghíresebb hajótípus volt - a longship (hosszú hajó) mellett -, amelyen akár hatvan, vagy több evezős is volt. A nagyobb vitorla segítségével gyorsabb haladásra volt képes a többinél. Akár ilyen hajókon, vagy menekülés, kényszerűség esetén a kisebb személyszállító, ill. kereskedelmi hajó, mint a karv és knorr is legyőzhette a szédítő távolságot.
A brit kutatók szerint a közönséges házi egér elterjedése elárulja számunkra, hogy a vikingek hajóiknak köszönhetően milyen lépésekben teremtették meg a tengeri birodalmukat, amely Skóciától Izlandon és Grönlandon át a Kanada keleti partjai mellett fekvő Új -Funland szigetéig és Labradorig terjedt.
A tanulmányban közölték, hogy a közönséges házi egérnek, amely legalább 3 ezer évvel ezelőtt vándorolt be Nyugat-Európába a Közel-Keletről, azóta ismerten három törzse alakult ki. Az egér beköltözik a lakóházakba, felmászik a hajókra, a különböző egértörzsek elterjedése kimutatja, hogy az őket szállító emberek mikor, és merrefelé vándoroltak, netalán hol laktak.
A tudósok egérmaradványokat találtak Nagy-Britannia csaknem 100 különböző pontján. Az egérmaradványok mitokondriális - sejtmagon kívüli - DNS-ét megvizsgálva azt állapították meg, hogy a brit szigeten az egerek mind ugyanahhoz a törzshöz tartoznak, és hasonlítanak a Németországban talált egérszövetekhez. A Skócia északi csücskénél fekvő Orkney - szigeteken talált egerek viszont a norvégiaiakkal mutattak hasonlóságot.
Ez valószínűen egyezik azzal a történelmi ténnyel, hogy a 11. században az Orkney-szigetek a viking birodalom egyik fontos központját képezhették. A tanulmány szerint az egerek ilyen irányú vizsgálata az emberi történelem új rejtélyeire deríthet fényt. Természetesen nemcsak a vikingek vándorlásait, hanem más népcsoportok letelepedéseit is megvilágíthatják ezek a bizonyítékok. (Az egértörzsek híre a Brit Tudományos Akadémia lapjában, a Proceedings of the Royal Society B kiadásának számában jelent meg.)
Az első, csak Izlandot bemutató térkép Benedetto Bordone (1460-1539) 1528-ban a Serenissima Velencében nyomtatott Isolariojában, vagyis a szigeteket ismertető könyvében szemlélhető meg. A parányi fametszeten az Islanda nevet olvashatjuk. Az egyszerű rajzon néhány hegyláncot, talán hét várost, pár folyót, a kusza partvonal mentén pedig nyolc szigetecskét láthatunk. A térkép érdekessége, hogy egy szélrózsa irányai köré szerkesztették, ami a középkori hajózási térképek, a portolánok sajátossága. Bordone térképének felső pereme a keleti irányt jelöli, ezáltal egy észak-déli irányban megnyúlt Izlandot találunk.
A térképi ábrázolásának fejlődésében a nagy áttörést a németalföldi kartográfia aranykorának kezdetét jelző Abraham Ortelius (1527 - 1598) antwerpeni térképész munkája hozta. A világ első modern atlaszának megjelentetésével a kiegészítő függelékben 1590-től megtalálható az Islandia című lap 1585-ös keltezéssel.
Gerhard Mercator (1512-1594) – Ortelius barátját - minden idők legnagyobb térképészének tartják. Mercator hírnevét föld és éggömbje alapján a hajósok számára kiválóan alkalmas vetületében, 1569-ben kiadott világtérképe alapozta meg. Izland-térképe, amely Orteliusé után öt évvel jelent meg, negyvennel több nevet jelöl.
"Falábú" Joris és Izland térképei a 17–18. században kerültek az utazók kezeibe. A 17. század legismertebb térképe Izlandról, a Tabula Islandiae egyben a sziget térképi ábrázolásának fejlődését is meghatározta, hiszen ez volt az első olyan munka, amelynek szerzőjéről tudjuk, hogy valóban járt Izlandon.
A 18. század elején az akkora már dán fennhatóság alá került Izlandról még mindig nem volt részletes térkép. Előbb Magnus Arason, majd Henry Knoff tett kísérletet az elkészítésére. A Dán Királyi Akadémia Niels Horrebowt küldte a szigetre, hogy munkáját sikerrel koronázva, jelenjen meg a térképe 1752-ben.
A korábbi térképek további javítása az izlandi geológus és térképész, Thorvaldur Thoroddsen (1855-1921) nevéhez fűződik. A térképész fő műveit - német nyelven - az izlandi geográfia történetéről (1897-98) és a geográfia, ill. a geológia alapvonalairól (1906) kiadott könyvei jelentik. A legendás és távoli európai sziget ábrázolásának hosszú történeti fejlődése után nyerte el a modern térképeken ma látható, jellegzetes formáját.
„Ahogyan egykoron írták róla: Izland szigete a térképeken hasonlatos ahhoz a bizonyos – szerintem fókabőr, vagy rénszarvasbőr - fehérneműhöz, amit a Sarkkörnek nevezett madzagon lóbál a szél.”
Szerző: Monos János
Hozzászólások
