Nehezített pálya! Egy amazonasi utazás veszélyei
A csodás és még érintetlen természet megóvására fittyet hányó illegális földfoglalók, sokszor terrorban tartják az Amazonas-medencében élőket. Nézzük, hogyan lehet felvenni velük a harcot!
Világszép.hu YouTube Csatornája most meglepetésekkel: ITT
Van úgy néha, hogy az ember váratlan és meglepő helyzetbe sodródik. Ám amikor az eseményekbe belesodródtunk, akkor csodálkozva kérdezzük önmagunktól, hogy mi is történik tulajdonképpen.
A barátom, Molnár László társaságában autóval az Amazonas-medence, esős időszakban történő átszelését célozzuk meg.
Elárulom, az ő ötlete volt!
A cél érdekében autóval aszfalton, földúton, vízen és kicsit levegőben közlekedtünk. Aztán az út alatt egyszer csak úgy ébredünk, és kérdeztük önmagunkat, meg egymást, hogy mit is keresünk mi errefelé?
Elkezdünk gondolkozni a helyzetünkön, és rádöbbenünk, hogy egy olyan világ részeseivé váltunk, ami felér egy időutazással. Körülöttünk pedig olyan őslakók élnek természetes esőerdei környezetükkel, amibe a mi jószándékú jelenlétünk alig, de a többi hódító vagy kizsákmányoló megjelenése semmiképpen nem illik bele.
A napi híreket figyelő emberek számára sajnos eltörpülnek azok az események, amelyek az ősvadon mélyén zajlanak.
Az ott élő ősközösségek napi küzdelmeiről pedig sokan nem is akarnak tudni a mindennapi leterheltségük mellett. Mint a Survival International – Földünk ősi, érintetlen, meg nem fertőzött közösségeit óvó nemzetközi szervezet - talán egyetlen magyarországi képviselőjenként ezért is indítom útjára a következő híranyagokat, cikksorozatokat, hogy felhívjuk a figyelmet az eltűnő, naponta pusztuló értékekre.
Olyanokra, amelyek közül számos úgy szűnik meg és számos faj úgy hal ki, hogy az önmagát büszkén homo sapiensnek nevezett egyed nem is tud róla!
A történet ott kezdődött, hogy Molnár László barátommal átszeltük Brazíliát, ami nem nagy tett, de benne az Amazonas-medencét autóval és hajóval – uszállyal – meg kicsit gyalog hódítottuk meg.
A sok ezer – időnként úttalan utakon - megtett mérföld mellett az autót 1070 kilométeren át uszállyal úsztattuk le a Rio Madeirán és az Amazonason.
A surui törzstől a harcos waimiri és a yanomami indiánok lakta területeken át eljutottunk a barátságos pemon őslakók vidékére a titokzatos és fenséges tepuikhoz, a Roraima hegyvidékéhez Venezuelába.
De megállok a yanomami törzsnél, akik 27 000 főt számlálnak, 9,5 millió hektárnyi területen élnek (Svájc kétszerese!), és áthaladtunk az akkor még békés keleti birtokaikon.
Csak kétórányi gyaloglás az őserdőben, már aki bírja, és szembesülünk a napi valósággal, mert gyorsan változik a világ!
Ami akkor, az ottlétünkkor még évezredek óta érintetlen ősvadonként adott otthon embernek és állatnak egyaránt, mára már brutálisan feltúrt földhalmok, bányagödrök és elhagyott viskók halmaza, s helikopter leszálló fogadja az érkezőket egy garimpeiro tisztáson. A garimpeiro értelmezése: illegális arany-, és drágakőbányász.
A vendégek pedig nem mások, mint Brazília Szövetségi Rendőrség erre szakosodott környezetvédő Ibama alakulatai.
A földfoglalók elmenekültek, de az eszközeiket a rendőrség lefoglalja, és amit tud, megsemmisít. Ők azok, akik a helyi indián közöségekkel együtt pár hét alatt húsz engedély nélkül üzemelő bányát és tizenöt helikopterleszállót számoltak fel.
A helyeket beazonosították, hogy a koordináták szerint légi megfigyeléssel ellenőrizni tudják őket a későbbiekben. A hatalmas terület a yanomamik jogos, államilag elismert és jóváhagyott tulajdona 1992-től.
Azt megelőzően az 1500-as évek elejétől négyszáz esztendeig nem gyakorolhatták ezeket a jogaikat. Az 1800-as évektől pedig folyamatosan – az állam szemet hunyása mellett – higannyal mérgezték a földjeiket, irtották a lakosságukat.
A népirtás olyan sikeres volt, hogy a törzsek 20%-a nyomtalanul eltűnt az 1980-as évekre. Csak a tisztásokon álló házaik alapján lehetett megbecsülni a népességüket.
Az Oswaldo Cruz Alapítvány felmérése szerint a yanomamik lakható földterületének 92%-a szennyezett az illegális bányászatnak köszönhetően.
Ha belegondolunk, hogy a megbecsült garimpeirok száma meghaladja a 200 000 főt, akkor az alig tizednyi őslakóknak nem sok esélyük marad a 21. századra. Ugyanis a szennyezés az egyik fő táplálékforrásukban, a halakban is jelen van.
De a legfőbb félelem az indiánok részéről nem az idegölő, immunrendszert gyengítő és hallucinációkhoz vezető higanymérgezésben van, hanem a fegyverekben. A földfoglalók ugyanis, úgy, mint az Awa indiánoknál tették, egyszerűen levadásszák az ott élő felnőtteket és gyerekeket egyaránt!
Ennek köszönhető, hogy az indián szülők a gyerekeiket már nem engedik el kóborolni az őserdőben. Pedig sem a jaguár, sem a piranha nem válogat fehér és színesbőrű között, de őket ismerik az őslakók.
Itt jegyzem meg, hogy aki még nem tette, kívánom, jusson el ilyen csodás környezetbe. Mert amellett, hogy hátborzongató a mögöttünk bezáruló ősvadon sűrűje, az egyedüllét, a hangok csodája, és az odaveszés tudata, ám mellette felemelő érzés átélni, illetve adrenalint termelve, túlélni. Tehát nem flaszterkoptatóknak ajánlom!
A venezuelai határ közelében a Tepequém-asztallaphegy mentén pár hete három járőröző helikopter 35 rendőrrel vizsgálta át az Uraricoera folyómedret. A leszállást követően még pár órás gyaloglás a rengetegben és siker koronázza a felderítőakciót. Ugyanis a jog keze ritkán ér el ilyen elhagyatott zugokba, és még ritkábban koronázza siker a küldetést, hogy a kitermelőket őrizetbe is tudják venni, majd a kihallgatásukat követően újabb bányagödröket számolhatnak fel.
A Survival International munkatársa, Fiona Watson 1990 óta kampányol az itt élők érdekében, és még szigorúbb elbánást követel az engedély nélküli földfoglakókkal szemben.
A szigorú fellépés ellenére a garimpeirok olyanok, mint a hangyák, mindig visszatérnek újabb és szokatlan útvonalakon, mert a profit a legfontosabb a mögöttük álló befektetők, sok esetben állami és nemzetközileg elismert magáncégek számára. Ők biztosítanak minden eszközt jogtalanul és erkölcstelenül.
Forrás: Fotók és adaptáció Stephen Eisenhammer nyomán/ Survival International
Szerző: Monos János